Ne légy kishitű ! Még abszolúte nem lefutott a párharc.
Szarni rá a bírókra ! A pálya részei. Van a csapatban annyi potenciál, hogy továbblépjen ! Dats hihetetlen pimasz-szemfüles volt !
Én nem leszek az este, tehát nyerni fogtok. Mac legalább biztosan örül ennek !
Megadni mindent lehet, csak playoffban százszor is meggondolják, adjanak-e OTban PPt vagy egyébként 5on3-t. Kivéve nálunk. Ott gondolkodás nélkül repkednek.
tisztelem a véleményedet,valamilyen szinten hasonlóan vélekedek magam is. mégis azt mondom várd meg még a mai meccset. csodák persze nincsenek,de például én azt sem vártam hogy elhozunk egy meccset Nashville-böl. mindössze nem kellene az elején fasz gólokat kapni,harapni kell kezdéstöl fogva.
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor
Én már ebbe nem hiszek!
A jelen állapotot tekintve két kb. azonos felkészültségű csapatról van szó. Ami az egyiknek hátránya a másikkal szemben, az nagyjából mással kompenzálódik, tehát egál.
Amennyiben részrehajlás van, az jelentősen hátráltató tényező a sértett csapat felé. Képtelenség felpörögni és jó teljesítményt nyújtani úgy, hogy szarrá szórják a csapatot! Olyan csodával határos teljesítményt (védekezésben főleg) mint amilyet a 2. meccsen csináltunk nem fogunk tudni még egyszer megismételni! Lehetetlen!!!
Üssön a Preds két gólt az elején aztán fussunk az eredményért és szar játékkal essünk ki. Emellett nem lesz szükség inkorrekt bíráskodásra.
Sokkal jobban elviselem ezt a verziót, mint azt, hogy jobbak vagyunk és inkorrekt ítéletek miatt nem fogjuk megtudni soha, hogy "mi lett volna ha"...
Ennek a körnek a figyelemmel kísérését befejeztem a magam részéről, nyugtázva hogy semmi sem változott, talán csak annyi, hogy adott konkrét rossz ítélet végett még nem ment el meccs ebben a körben... legalábbis még.
Majd lesz valahogy...a lenyeg h ne alljunk le es tartsuk az iramot. De ha egyszer 6 emberhatanyt kell kivedekeznunk ez szinte keptelenseg...a vegere mar alig marad energiank. Remelem normalis biraskodas fogad ma minket...es hagynak minket jatszani a francba!!
Én még mindig hiszem h lehetünk ennek a szériának a vezető ülésében. Mindössze annyi a dolgunk h 60 perc hokit játszunk...és nem 2:0-nál kell felébredni.
Remélem Kedden úgy fogunk játszani mint ahogy azt a 2. meccsen tettük...teljes erőbedobással.
Nem is kell mondanom ha bukjuk, akkor csomagolhatunk.
Tök érdekes egyébként, ahogy csak nálunk van a korong, egyből lenyelik a sípokat és engedik a játékot...mert egyetlen olyan csúnya szabálytalanság sincs a kétségbeesett hugyosaknál mint nálunk...
no, neki alltam itt olvasni a dolgokat meg eleg jol nyomjatok, de most kb eleg volt :)
Az igaz hogy nem mi vagyunk akik tobbet panazkodhatunk a dolgok miatt, de azert nem fujtak ennyire a birok nekunk ..
szarok voltak, jobb lenne ha hagynak a meccset, de azert azok a hatulrol basztatasok nem csak rank igazak, ugyanannyit csinaljatok ..
minket is szortak ki teljesen hulyesegekert, az 5on3 megint az elfogadhato iteletbol szuletett, es azert felvaltva baszogattak minket .. az eszkimo es Sergei kiallitas is hulyeseg volt most igy faradt aggyal visszaemlekezve pl
De ti 2010-et sérelmezitek ami jogos és nem is vitatkozom rajta, én meg a 2011-es becsületünket védem!
De most nektek itt a preds és a fanatikusai, át is adom a helyet ezennel! Béke veletek!
3-2-re megy a Sharks, amikor Divin' Devin és Franzen ütközik középen. Franzent pofán verik a bottal, vérzik, automatikus 2+2 perc. Mi megyünk ki belőle 2 percre, trippingért, majd lesz belőle (jogosan) egy 5on3, 4-2, ez lesz a győztes gól.
PP: 6-5 Sharks, 1 Sharks 5on3.
Game 2
3-2-re megyünk, amikor Bertuzzit kiküldik "holdingért". Brad Watson, ki más.
Lesz belőle persze egy 5on3 (Kronwallt kiküldik egy nevetséges Pavelski divingért).
Belövik. Kapnak még egy 5on3-t (hú még döntetlen, gyorsan gyorsan - Cleary teljesen ártalmatlanul harcol a korongért a palánknál, Blake botja eltörik, slashing).
Marad a 3-3, Lidström botja eltörik, és 2-a-semmibe végigviszik és belövik. Közben mi vagyunk a "világ legmákosabb csapata", aki két bottöréssel vesztett. Ühüm.
PP: 10-4 Sharks (a végén megkozmetikázzák egy kamuval), 2 5on3 Sharks.
Game 3
PP: 7-2 Sharks, ebből az egyik PPnk 7!!! másodperces. Hiába, szabályos csapat ez a Sharks. OTben elcserélik magukat, de végül ez a szerencséjük, ebből lövik a gólt. Ld. még: Red Wings a mákos csapat.
Game 4
PP: 8-5 Wings, 1 Wings 5on3 (5-0 után gyakorlatilag mindegy volt, Thornton dögölj meg)
Game 5
1-1.
Murray leütközi Franzent, fejre. Franzen lennmarad, beszorulunk a kapu mögé, Rafalski eladja, gól. PP helyett tehát kaptunk egy GWGt.
PP: 4-4
Pár statisztikai adat:
A Sharksnak egész regular seasonben volt 10 5on3 lehetősége. Az első két meccsen három. 2-0.
A Wings a második legkevesebbet büntetett csapat volt a regularban, 3,6 kisbüntetést kaptunk meccsenként. A Sharks szériában ez átlagosan 7,4 volt.
"Meg lehet magyarázni."
PP, ha nem számoljuk Game 4-t, amikor garbage time-ban megvadultak az ebihalak: 27-15.
Azt már meg sem érdemes említeni, hogy hány buliból zavartak el minket. Kicsit furcsának találom, hogy a tavalyi év legjobban bulizó csapata egy év alatt elfelejtette volna, ezt hogyan kell. Mióta Hitchcock erről nyivákolt, azóta szórnak minket ki. Megszámoltam, hány alkalommal küldtek el minket a bulikból, 5 meccs alatt 62 alkalommal. Meccsenként tehát átlag több, mint 12-szer. Átlagban 50 buli van egy meccsen. Cleary, Bertuzzi, Franzen, Miller kb. két és félszer annyi bulit vállaltak átlagosan, mint regularban. Korong nélkül meg elég nehéz játszani.
Ott a video, lehet kommentálni. Ez volt az a széria, amire a nem éppen Detroit-barát Vazquez azt írta, hogy a bírók rángatták ki a Sharks szekerét a kátyúból.
A tavalyiról nem készítettem hasonlót, mert már leszarom. Fújjanak ellenünk, vonuljon vissza Lidström, lúzerkedjünk pár évig, draftoljunk elöl és akkor majd mi leszünk a media darling akit Bettman nyom, ennyi.
Ezek tények, mind valós eseményen alapszik, amúgy meg szórakoztatás képen írtam, nem kell mellre venni. Kicsit feszült a hangulat a PO miatt, szimplán kikapcsolódásként olvasandó, de ha nem értitek akkor sajnálom!
Végül is elfér itt ez a post, de javaslom azért, hogy küld el az MTA Történelemtudományi Intézetének is, ugyanis a történelemkozmetikázást ott végzik iparszerűen és még kurva jól is fizet(het)nek érte....
Lásd előző hozzászólás. Nem vitatták, h rosszul fújnak. Azt se, h eddig bőven jobban jöttünk ki belőle. Viszont amit műveltek, az bőven több az indokoltnál..........kivéve playoffban, így én nem tudok haragudni, de komolyan venni se
Eddig se vitattam, h volt egy csomo rossz dontes es az a parharc alatt inkabb Titeket hatraltatott. De a folyamatos osszeeskuves elmeletek az 5-3-ak miatt szanalmas......
Mac-nek egy kis olvasnivaló!
Ez a mi szemünkből és a bírók szemszögéből erősen szarkasztikus formában alkotott véleményem!
Remélhetőleg érthető, mert váltakozó az írásforma a mi a bíró és a ti gondolataitokat foglaltam egy csokorba.
Nem akarok vitázni és nem is fogok, majd ha újra összekerülünk!
1. meccs
2 és fél perc után hátrányban vagyunk otthon, persze csak azért, hogy a végén előnybe lehessünk, egyértelmű már most a detroitnak kedveuznek.
2PP ott 1 itt, a második harmadban 1 itt, de mivel a wings vezet, kell még előnyt adni. Természetesen a az utolsó harmad közepén meg is kapjuk, mert Bertuzzi hátulról palánkra lökte Pavelskit, amiből megvolt az egyenlítés
na de ha már így belejöttek a zebrák akkor basszuk ki Eaves-t is két percre, természetesen nem vágott oda Marleau csuklójára bottal, de hát piros fehérben van, ezért már bünti jár!
Eredmény nem változik, jön az OT és a mocskos csaló bírók High stick-et fújnak Abdelkader ellen, ami 2perc, de itt 2+2 jár mégiscsak el kéne dönteni a meccset!
Megjegyzem a 2 perc jogos volt a 2+2 sztem sem, gólt nem lövünk belőle, de annyira elfárad a wings védelme, hogy 20mp-vel később evenbe megszerezzük a győzelmet!
megjegyzés: 8-14 PIM
2. meccs
1 perc sem telik el máris PK-zhatunk, de legalább majd jön a kompenzálás a végére, hát nem megéri.
Na de Abdelkader, megint nem tudja, hogy nem fejmagaságban kell tartani a botot, high stick ezúttal 2 perc szimplán, be is lőjük és ezzel vezetünk, na már nyomnak minket itt az elején.
Hopácska másfél perc múlva ellenünk fújnak a bírók high stick-et, ezúttal 2+2 jár a wings-nek, de őnem tudják kihasználni.
A high stick nagyon menő ma, mert a harmad végén mi kerülünk előnybe, sima 2, de gól nincs.
Sebaj majdcsak elkezdenek tólni minket, így is van gyorsan kapunk egy PP-t amit vagy egy percen keresztül élvezhetünk, mert interferit fújnak ellenünk, na nem baj majdcsak kinyomnak majd valakit a wings-ből.
Na igen megvan, Rafalski kitette a korongot a palánkon kívülre, a szemetek meg befújták a 2 percet, gól ebből sincs.
A 3. harmad elején lövünk egy gyors gólt, még alig ünnepeltük meg máris kibasszák JT-t 2 percre, persze azért, hogy elmondhassák a bírók, hogy ők bizony nem fújtak egyoldalúan , mivel kettővel viszünk belefér, úgy meg pláne, hogykb. 40 mp Pk után megy a detroiti is a büntibe.
Semmi nem történik, ja még egy kicsit lehet kozmetikázni 6 és fél perccel a vége előtt Seto megy ki 2 percre, nincs semmi gond hiszen vezetnek a cápák 2-0-ra, na b+ a wings gólt lő az előnyből, innentől kezdve inkább csak akkor fújnak bele a sípba ha már túlütés vagy a kapusnál a pakk.
Szemetek pedig járt volna legalább egy esély az egyenlítésre. megjegyzés: 16 perc PIM nálunk 14 a detroitnál!
3. meccs
Természetesen a szokásos PP a detroitnak, hogy a végén jöjjön a tolás, nincs gól, van viszont a mi előnyünkből!
Tök jó akkor gyorsan eldöntjük a meccset fújunk be még egy előnyt hátha abból is gólt lőnek a cápák, ez nem jött be.
Nembaj majd a harmad végén kiszórunk egy cápát, jön a szünet is közben még pihentek is lesznek ha védekezni kell.
A francba túl korán fújtunk a sípba, ezek a fránya detroitiak kihasználták az előnyüket 1-1, valamit ki kéne találni nehogy nyerjenek.
A baj nem jár egyedül még a vezetést is megszerezték, gyorsan szórjuk ki valamelyiket. igeeen egyenlít a sharks, így azért mégiscsak jobb már,
bátran kinyomhatunk most egy sharks játékost is, csak nem lövik már be a vörösök megint...
a kurva életbe, ebből is gólt lőnek, hogy ezek mi a faszért nem tudnak hibázni? Hogy lesz ebből San Jose győzelem, na van még egy harmad majdcsak összejön ez.
nem akar gól születni, na majd rásegítünk, menjen csak ki egy detroiti 2 percre, pech nem lett belőle gól, na majd a végén addig várunk, igen ám de Boyle kiegyenlített evenbe 4 perccel a vége előtt!
Mekkora mázli, na hátha OT-ben megint lesz egy magasbot vagy valami, aztán összejöhet a sharks győzelme.
De hülye Setoguchi csinált egy látványos holding-ot, ezt muszály befújni a wings javára, imádkozzunk, hogy ne legyen belőle gól és akkor még visszakaphatják a fórt.
Nincs gól, de Seto visszajön és betalál, mesterhármas a sapkák mégsem repülnek, érthető detroitban vagyunk, megcsináltuk!
PIM 8-8 min, tehát 3 meccs alatt 32-36, mocskos csalók a bírók!
4. meccs
2-0-ra elhúz a wings, majd ezek után segítsünk már be a cápáknak a segítség abban merült ki, hogy kibaszteak minket 2 percre és ebből is gól lőtt a detroit, éljen mostmár lehet őket is szórni kifele, hiszen kurva nagy az előny, ennek örömére a 2. harmadon keresztül 3 kiállítás nálunk 0 a detroitnál, érthető majd a végén fújkálhatnak nekünk.
Viszont az eredmény már csak 3-2, minden tökéletes jönnek a cápák és még ki sem állítottunk senkit sem a wings-ből, na majd a végén.
Az élet szép a sharks kiegyenlít, mostmár jöhet az előny nekik hátha behúzzák, még véletlenül sem arról, szól, hogy idegbajosak lettek a red wings játékosok, hogy 3-0-ról 3-3 az állás és most még ezek a mocskok kiállításokkal is terhelik őket, de még így is csak a fele jön össze Detrioit 2 San Jose 4 kiállítás, hoppá akkor így most egálban vagyunk a büntiket illetően.
A lényegtelen részeket mint a Clowe vs. Abdelkader nem számolok csak ami fontos. Pedig a zebrák égtek volna a vágytól, hogy ha OT-ig eljutunk biztos kiszórnak majd egy detroitit.
5. meccs
Megtört a jég 4 meccs óta először fordul elő, hogy az elején egy wings játékos mehet pihenni két percre, most aztán továbbnyomjuk a cápákat ha törik ha szakad, ennek örömére még egy kiállítás, a gond csak az, hogy nincs gól belőle, a harmad végén mégis vezett a sharks, na alakulnak a dolgok.
a második harmad elején tovább jön a detroiti szivatás PP a sharksnak, gól mégsincs, gond egy száll se hiszen vezetnek belefér, hadd menjen ki most egy sharks játékos, nehogy a végén még felróják nekik a részrehajlást, szerencsére nem él vele a detroit sőt Pavelski megduplázza az előnyt, de csak nem jó mert a wings szépít.
Na majd ha fel akarnak zárkózni, teszünk róla, hogy ne sikerüljön. Álomba illő folytatás az utolsó harmad elején újabb sharks gól!
Kettővel visznek akkor megint adunk egy PP-t a wings-nek, hátha ezt sem ütik be, bejött nem született gól, viszont jön a hidegzuhany, ezek a béna cápák percek alatt elbasszák azt amit kemény munkával felépítettünk nekik.
Ráadásul 6 perccel a vége előtt átveszi a detroit a vezetést, basszus gyorsan zavarjuk le valamelyiket a jégről. És ki más mint Abdelkader, rá lehet mindent kenni, ő az igazi rossz fiú.
Gól mégsincs ebből se, de mindent megtettek a detroit ellen, hogy bukják ezt a meccset. Az első 12 perc erről szólt a többi meg... ne feledjük az előző meccsen több mint 44 percen keresztül semmit nem fújtak a wings ellen, de miért is tették volna, hiszen ők a legszabályosabban játszó csapat a ligában!
6. meccs
Meglepődni nem kell, emberelőnyben kezdhet neki a meccsnek a wings, immáron ötödjére, de ez mind azért van mert ilyenkor úgyse ütik be.
korrekt a játékvezetés 3 SJ 2 DET kiállítás, kis feszültség aztán egy itt egy ott játék,majd Marleau ülhet le, de nem kell izgulni, mindjárt kiegyenlítjük a létszámot és valóban a mindig is a kapusok barátja Holmström tevékenységét unják meg a bírók, esemény nélkül 0-0, jöhet a kiállításfelező harmad végi szórás, ugye ezt a sharks kapja hiszen nekik kedvez, hogy csak egy percet kell PK-zni a végén és ugyanezt frissen a harmad elején.
Gyors sharks gól a harmad elején majd jön a detroiti fordítás, a kurva életbe, gyorsan kell cselekedni, hol van Abdelkader? Megvan akkor irány 2 perc!
Nem történik semmi max a végén némi csetepaté, ami nem oszt nem szoroz, tehát sharks 12-10 wings a PIM-ek aránya.
7. meccs
Itt már nem szabad hibázni, kapjon előnyt a sharks, 7 alkalomból ez a 2. hogy az elején előnyhöz jutnak, ebbe nem lehet belekötni, ráadásul gól születik, dagad is a mellük a zebráknak,
Gyorsan visszaadjuk 10mp kellett csak hozzá, hogy a cápák ellen is fújjanak, lényeges különbség, hogy itt nincs gól.
Akkor fasza lehet újra kiültetni egy sharks játékost, be leszünk biztosítva, hogy a végén kiküldjük Abdelkader-t ő már úgyis megszokta.
2-0-al fordulnak, na ez így tökéletes, akkor egalizáljuk a kiállításokat, ha ebből gólt lő a sharks meg is van a meccs, és mikor ha nem most ekkora előnynél lehet ezt megjátszani, gól ismét nincs, de van detroiti szépítés szinte rögtön rá, ajaj meleg a pite.
Na majd finoman elcsaljuk azt az utolsó harmadot is, hoppá, sok a játékos a jégen a cápáknál ezt muszály befújni, de amilyen gyorsan csak tudjuk visszakapják a cápák és Kronwall személyében jött a megmentő, természetesen Marleau befürészelt bottal ment fel a jégre amit a detroiti könnyen kettétört
okot adva ezzel a kiállításra, eredmény nem változik, de jön egy sharks gól, amire jön a detrioiti válasz is. Francba csak egy van közte, így mégis rizikós befújni bármit is.
3-3 kiállítás itt is ott is, megleszünk így a végére, na de mégsem Slashing és mehet 2 őpercre 5 perccel a vége előtt ki a san jose játékos, de csakis azért, hogy ha szar van a palacsintába, akkor a végén PP-ben játszhasson a sharks, előny kimaradt sharks továbbjutott.
8-6 PIM a végén undorító amit műveltek a zebrák. A gecik szinte hajszálra pontosan annyi büntetést adtak a sharks-nak mint a red wings-nek!
Stuartot nem lehetne scratchelni? Egyszerűen értékelhetetlen az eddigi teljesítménye.
Jöjjön Smith.
Amúgy én kb. ezt vártam a párharctól, ami a mi oldalunkat illeti. Helm nélkül, 2 sorral, szar Stuarttal és emberelőnnyel ez a maximum. 5 meccsen kiesünk, ahogy írtam az elején.
Egy kis korrekció (mert így helyes):
Annyiban tévedtem, hogy ez az eset nem a 6. meccsen történt, hanem korábban. A 6. meccsen "csak" Niedermayer könyökölte le Dats fejét az utolsó percekbe.
Ha valaki nosztalgiázni akar, a belinkelt videót megtalálja a (jelenleg) 559-edik lapon a #14546-os post-ban. Az általam említett hozzászólást (magyarázat gyanánt) nem találtam meg, de később is felmerült még ez a téma, emlékszem...
Azért nem egészen korrekt ez a dolog amit írsz Gedal, mert az évek során több tucat olyan dolog volt (főleg 2007-től kezdődően) amikor olyan ítéletek születtek amik vagy a továbbjutásunkba kerültek, vagy nem kerültek ugyan a továbbjutásunkba, de kibaszottul megnehezítették a dolgunkat.
Mivel tudom rólad, hogy követed ezt a sportágat, de ritkán jársz ide fórumozni elmondom neked, hogy hogyan szoktak menni itt a dolgok:
Általában ha tényleg sorsdöntő sérelem történik ellenünk, azt természetesen megemlítjük (mások se tesznek másképp), majd a fél fórum nekünk tapad.
Ezután jön az, hogy hozzákapcsolunk egy videó linket is arról a dologról, amiről beszéltünk.
Na ez után érdekes dolog szokott történni: Úgy kiürül ez a topik mint Hirosima az atomtámadás után! Eltűnik innen mindenki aki eddig csak fröcsögött és utána nagy csend honol, mivel a *megmagyarázhatatlant már ők sem tudják megmagyarázni.
Aztán fordul a fórum 8-10 oldalt és megint kezdődik minden elölről.
Ha jól emlékszem pl. a 2. meccs során Te is elismerted, hogy "valamelyest" lejtett a pálya, most meg azzal jössz, hogy napellenzőnk van?
* = Az egyik kedvenc példám (hogy az első bekezdés utolsó gondolatára is írjak) a 2009-es Anaheim elleni 6. meccsen volt, amikor a meccs végén a Ducks 2:1-re ment, a meccs vége előtt levittük a kapust és Hossa góljába azért fújt bele a bíró, mert azt hitte (???!!!???!!!), hogy a kapus alatt van a korong. 3:3-mal fordultunk összesítésben, és az utolsó meccsen egy góllal továbbjutottunk.
Mindenképp sorsdöntő volt (vagy lehetett volna), linkeltünk aztán nagy külsős-kuss itt a Wings topikba, bár volt ilyen megjegyzés is:
"Azért fújta le a bíró Hossa lövését, mert a kapuvastól nem látta a korongot".
Na ez a szánalmas napellenző ezektől a fórumozóktól, nem pedig az, amiről lentebb írtál!
Almodik a nyomor?
Imadom, ha hatranyban vagytok es kaptok egy elonyt az kozmetika, ha vezettek es ugy fujjak be ellenetek, akkor a budosek igy adjak megaz eselyt az ellenfelnek. Szanalmas napellenzotok van az mar bizonyos......de ezt eddig is tudtam Mac-rol
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.